UNICEF 2008-ban szervezte meg először a kézmosás világnapját, azóta minden évben megtartják. A kezdeményezés azért született, hogy felhívja a figyelmet a kézmosás fontosságára. Világszinten szeretnének erre nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy a fertőzések számát csökkentsék. Rendszeres, szappan nélküli kézmosás hiánya miatt kialakuló fertőzések (hasmenés, tüdőgyulladás) egyik eredménye, hogy évente több millió gyermek veszti életét. Kutatások kimutatták, hogy a hasmenéses megbetegedések száma akár 45%-kal is csökkenthető a légúti betegségek pedig 23%-kal csökkenthetők a gyakori meleg vizes, szappanos kézmosással.

 Ennek a világnapi kezdeményezésnek nemcsak a kéz higiénia fontosságára való figyelemfelhívás volt a cél, hanem, hogy javítsanak a jelenlegi kézmosási szokásokon. A kezdeményezés hatására országos szinten több általános iskolába UNICEF-es önkéntesek különböző, játékos feladatokon keresztül tanították meg a gyerekeknek a helyes kézmosást.

Amikor a COVID-19 járvány először elkezdődött, keveset tudtak a koronavírusról, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik első ajánlása egy egyszerű, bevált közegészségügyi intézkedés volt: a kézmosás. Ez a tanács ma is a COVID-19 megelőzésének egyik legfontosabb módja a maszkok mellett.

Cégünk 2005 óta forgalmaz meleg vizes mobil kézmosókat. A termékeink előnye, hogy olyan helyeken lehet alkalmazni, ahol a csatorna és vízhálózat nincsen bevezetve. Az angliai termékek megbízhatósága és egyedülállósága, hogy meleg vizes kézmosás biztosítása megoldott különböző helyeken - akár egy szervizautóban vagy mozgóboltban - győzött meg bennünket, hogy itthon is forgalmazzuk. Strapabíró kialakítása mellett a mobilitása a legnagyobb előnye.

Termékeink közül BIGSYNK, az amely egyszerre biztosítja a meleg és a hideg vizes kézmosást is. A kézmosó könnyű hordozhatóságának köszönhetően - ahol áramforrás elérhető - bárhol egyszerűen üzembehelyezhető. 

Vevőink többsége gyártócsarnokban, orvosi és egészségügyi felhasználáshoz , élelmiszer előkészítéshez , szépségipari felhasználáshoz, csarnokokba , intézményekbe (iskolák, irodák, idősotthonok) alkalmazza. 

 

Forrás:

https://www.webbeteg.hu/esemeny/195

https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/kampanyt-indit-az-aldi-es-az-unicef-a-kezmosas-fontossagarol

Modul-Stor Hungary Kft.

Székhely: 8200 Veszprém, Szilvádi u. 56.

Telephely: 8248 Nemesvámos, Szél u. 2.

+36 88 505 502

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© Copyright 2020 - Modul-Stor Hungary Kft. - Minden jog fenntartva.

A weboldalon sütiket (cookies) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik használatát elfogadhatja, vagy akár el is utasíthatja.